
A GYERMEKÁLDÁS MISZTÉRIUMA
Tapasztalataim szerint, korunk egyik nagy veszélye a gyermektelenség! Látszólag egyre több gyerek születik frigidnek, meddőnek és homoszexuálisnak. Könnyen ráfoghatnánk a kort uraló Uránuszi analógiára, vagyis az hatalmas szabadságvágyra, mely meg a felismerésből fakad ám a korunk uralkodója tartogat még más meglepetéseket is. A könnyebb érthetőség kedvéért analógiái közt szerepel a különcség és az emelt életszínvonal megélése, melybe egyáltalán nem illik bele sem a gyerekvállalás, sem annak fölnevelése. Következtéseim igazolására fölraktam egy olyan hölgy személyes képletét (radixiát), kinek két házasságából négy, azaz 4 gyermek született. Jól látható, hogy a tradicionális Asztrológia hagyományos filozófiája itt és most mond csődöt, ugyanis az azt tanítja, ha a születési képletben az 5. házban nem áll bolygó a személynek nem születik gyermeke. Az már csak applikáció, tapasztalataimmal kiegészítve, mindig néztem a IV. (4.) és a (VII.) házat is. Rövid idő alatt rá kellett jönnöm, hogy a közel 1000 sorselemzés között számosan vannak olyan hölgyek, kik a fent említett kritériumok ellenére is szültek gyereket, néha többet is, mint egy vagy kettő. Kutakodni kezdtem hát és megvizsgáltam a többi hölgy esetét is és rá kellett ébrednem, hogy nem a házak döntik el a gyerekáldás kérdését, hanem a Hold (anyaság) és a Merkúr (gyerek) bármely fényszög kapcsolata. Továbbá láthatóan fontos az is a személy akar e nagyszülő lenni, (ha már szülő, miért ne?) vagyis a 11. házában áll e bolygó, és az analógiában támogatja e az anyaságot, apaságot? Továbbá fölkívánom hívni a figyelmet arra, hogy e kérdés nagyon felelősségteljes hozzá állást és annak, kizárólagos minőségi mutatóját követelik meg, így hát a hozzá nem értés átokká válik semmint, hogy tanácsként funkcionáljon. Végezetül vannak itt még más konstellációk, is melyek hozzá adnak, vagy elvesznek a lehetőségekhez, ezek azonban maradjanak az én személyes titkaim, mivel nem vagyok minden ember filozófiájával kompatibilis.
ÁLDÁS LEGYEN RAJTATOK!
|