KRISTÓF

Orbán Ágnis néni Rábapordányból került a falunkba és Módi Sándorné néven ismertük őt, a következő történetet tőle hallottam kukoricafosztás közben.

Ít a falutó nem messzi e Kristóf nevű firfi e kicsit lökött vót a lelkem ezir nem is dúgozott máshun csak a fődeken, mer megkő hannyi a lovakhoz igen értett, meg igen szerette is űket. Nyáron meg füveket szedett az annyánok, mer azt is, megtanították vele, ha űk nem lesznek az ílők között nehallon ítlen a szerencsitlen flótás. Rígi  csapdat házuk vót nekijük valahun a feneketlen tó partyán (fonott vesszősövényre volt rácsapdalva a törekes agyagsár, ez volt a ház oldala) Mifelénk e vót szokásban, nemtudtuk még millen az a tiglaház tudgyátok ölig e emaradott világ vót akkor, míg a törökidőkbe

De hát nem it maga a törökidőkbe Ágnis néni!  Fontoskodtam én.

Hagass má te gyerek neked mindenbe belekő szónyi! Förmedt rám az édesapám.

A történet jobban érdelelt hát én is hallgattam tovább.

Eccer Török emberek gyüttek valami katona félék, aszonták legalábbis magukrú, oztán meg amit tuttak összekapkodtak septibe megmá mentek is vóna de ez a szerencsítlen Kristóf honnan honnanse ara gyütt lúháton. A Törökök mikor meglátták eccerre körbefogták oztán má ráncigányi is, akarták le a lúrú. Nemtunnyi mit, szót a lúnak, ez bolond, az u fejbe rúgta az egyik Törököt, hogy a rögtön kinyút. Meglepődtek a többiek, de Kristóf nem ám! Elporzott ollan hertelen mind, ahogyan gyütt, csak ámútak, bámútak utána az emberek. Kérdezgették a nípet kivót ez az ember, mive senki nem szót, e szót se, ekaptak e nyőszike leánt,  má  huzkodták is a szekér felé hogy odakötözzík, lett is akkora rímület mer a leán meg sikitozott ahogyan a torkán kifért Idesapám,  Idesanyám nehaggyatok! Meglett a hatása az  aptya megmonta a törököknek hun lakik ez a bolond, elengettík a leánt má mentek is. Mi törtint azt senki se tudgya, egy biztos a Kristóf estire keve az öreggyeit hava taláto a gunyhó körű Szomorúság kőtözött a legin szivibe napokig csak a sirok mellett űt és hagatott mint azok ott lenn, persze a jószágot azir elátto annak rengye módgya szerint mer má montam a lovakat meg házkörüli állatokat, nagyon szerette. Ősz telepedett má a határra. Szántani vetni köllött vóna de a Kristóf csak a határt járta fene, na szomorússágo az orra a fődet verte állandójan, meg a szavát se lehetett hallanyi soha. Törtint eccer, a leán, akit e akartak vinnyi a Törökök belelípett valamillen tüskébe vagy mibe, ölíg a hozzá igen csak csúnya lett a lábo, má ollan lázos vót tüle a leán alig pihegett a szerencsitlen. Mér, mérse ez a Kristóf belovagút a faluba ippen decembör víge felí járt má az idő, ölig a hozzá azokho ment, akik a Török elű menekűtek ide aszonták legalábbis a falubeleiek, csak ennyit tuttak rúluk, meg azt ho illenkor Jézus Krisztus születísít ünnepülik, térdetek valami kereszt előtt oztán ahho könyörögtek. A leánrú itt hallott ez a legín, pedig haragudott rá mer űt okozta az aptyájék haláláér. A házho ment a lovávó, Dicsértessík a Jézus Krisztus szót be a házbo, de senki nem felet nekije csak csönd meg csönd vót odabenn, ezír hát hivatlanú is bement, az annya sirdogát a leán lábáná. Kristóf nem szót, semmit e vágtatott, a térdig írő hóba hajszúta a lovát egísszen hazáig, összekapkodott valamiket, oztán má hajtott is vissza, a leán házáig. Vizet forrat, kést tüzesített, oztán nekiát kérdés nékünn a sebnek, fővágto, kipucúta meg telitömte valami kenyőccse, oztán ahogy gyütt el is ment. Tavaszodott, Kristóf is szedegelőzni kezdett, befogta a lovakat, ment a tópartra nádér, jó megrakta a szekeret oztán haza. Estig dúgozott mint a megszállott, el is kíszűt a nádgunyhó. Kalitkákot kíszűt ippen csinyányi másodnap, amikor a leán meg az aptya odafordútak az ökrös szekírre, a leán leugrott, és egyenest Kristóf nyakába kapaszkodva puszigatta az orcáját és Köszönöm, Köszönöm, számláto efojtábo.

Nem volt nevük ezeknek? Kérdeztem

Montam má Mihál vót az ember a leán meg Margit, e feledted?

Nem kérdeztem, tovább, mert a mese vagy micsoda nagyon érdekelt.

Szóva a leán meg az aptya igen jóba lett Kristóffal, nem is tágítottak egymás mellű, Mihál bácsi Kristóffal nappal a fődeken dúgozott este Kristóf, Margitnak magyarázta a csillagokat, na meg persze azok állásábú mit lehet várnyi.

Hun tanútad te ezt Kristóf? Kérdezte Margit eccer a legínt.

Ídesapámtú meg Ídesanyámtú a gyógyításokka együtt.

Innentű senki nem monta Kristófra ho lökött, szíp okos gyerekeket nevetek.

Biztosan azér monták rá mer ollan különc vót a lelkem dehát akkoriba sokféle ember vót meg sok minden megtörtint

Na gyerek jó mese vót? Kérdezte Ágnis néni

Köszönöm szépen igen jó vót feleltem, Holnap is mesél nekünk?

Sajnos nem tudott több mesét a néni, pedig szívesen hallgattuk volna még.

Most amikor 2008-03-03 írunk eszembe jutott, Asztrológusként, Kristóf Horoszkópja vajon milyen lehetett, ezért vettem a fáradságot és elkészítettem

Török Kristóf

1585. május 28. 19 ó40’. 00.

RÁBAPORDÁNY

Long 17, 17. E