TÖRTÉNETEK A RÁBAKÖZBŐL.       

Gyermekkoromban, amikor még nem volt televízió, sem rádió minden háznál esténként összejöttek az emberek és meséltek, és ezek a történetek megmaradtak bennem olyan elevenen, hogy még ma is szinte magam előtt látom a mesélőt és a hallgatóságot.

A tűzhelyben vidáman pattogott az égő fa és a hosszú téli estéken csendben, szájtátva hallgattuk a színesebbnél színesebb történeteket. Az első történet Rácz Juli nénitől!

Megpróbálom visszaadni az ízes Rábaközi beszédet, nézzék el, ha nem mindig sikerül.

Hát az u vót kezdte Juli néni, a régi időkben még vótak boszorkányok, na meg tündérek is persze, nehogy a környékbeli nádasokba meg lápokba csak farkasok lakjanak meg csavargók. Esténkinn a vadak közelebb gyüttek a faluhoz tikokér meg más apró jószágér

Történt eccer na mulatságot tartottak a boszorkányok a Hanba,(Hany régies neve) az ördögök húzták a talpalávalót, a farkasok üvőtöttek csak u zengett a láp. Tüzes emberek horták az itókát, a boszorkák meg világítottak nekik fene, na lámpásokkal. Mindenki ebújt a házába illenkor mert a boszorkák rájuk hozták a rontást, ha leskettek. Kata má fírhö menő leán vót megfogadta, addig nem kötik be a fejit, amíg nem vót illen mulatságba, ezir csónakba űt aztán beevezett a lápba. Csönd lett vígtelen csönd izibe, ahogy hajózott egyre bellebb, a háta mögött, na buffanással előgyütt e boszorka a leán nem fít hát evezett tovább, egyszer csak szót az eggyik Itt vót e az úr? Itt! monta rá a másik, vitt e valakit? Ismét a kérdés, Vitt! szót a felelet

Kit vitt? Újra a kérdés, Zsófi nénit vitte! rá a felelet, sirattátok e? Sirattuk! Minden? Minden!                                                      Hogyan? Rázendített a sok béka gyerek, sirattuk, sirattuk, ahogy csak tudtuk. Kata öligedetlen leán vót világ íletibe ment hát tovább. Bellebb még több boszorka bufogott még nagyobb lángó ígve, csak u fortyogott a láp. Kata is megrettent ám de visszahátrányi nem akart hát húzta az evezőt tovább.Nyiír! szót e hang, Nyár! szót a másik,fáj e? Fáj! Dörzsölte egyik fa a másiknak a hangot, lassan pirkadni kezdett, Kata is elálmosodott rendibe és vígig nyút a ladikba.

Forrón sütött a nap miko fölibredt, csak u zsongott a feje a sok íjjeli mulatságtú oztán amiko kikötött a sok kíváncsi ember láttán jót nevetett, és táncúva ezt kiabáta Nem mulatság vót a hanem lakodalom Zsófit vette el az úr! Megbolondút szót egyik, boszorka lett ez is, monta a másik, vót hát mirű beszínyí, amig a tüzesember e nem gyütt.

A történetnek vége, a meséknek még nincs, csak érzékeltetni akarom a mítoszok és a regék, hogyan éltek az emberek tudatába ott, ahol nem volt tudós ember, nálunk az is volt, erről majd egy másik történetben írok, de nem Tudós Nagy Ferencről!                

 A második történet Futó Juli néni elbeszélése alapján íródott!

Valamiko rígen az én kisleán koromba ít itt e Morvai nevű ember, furcsa e figura vót a lelkem monhatnyi, ezer meg ezer furcsa dúgot művet, vót aki csodáta vót aki fít tüle mert aszonták rá

Csodaember. Csinyát magának porheltet (sporhelt, tűzhelynek hívnánk most), de ollant ámmég mesít is. Eccer a macska belebújt a sütőbe, mer igen fázott, az ember meg rácsukta a sütőajtót oztán megrakta a porheltet jól akácifávó, egyszer csak a macska elkezdett könyörögnyi Morvai, Morvai! Mondod te még azt is Morvai úr, förmedt rá az ember, persze ho monta szegín állat má ígett a hátán a szőr, kiengedte hát a macskát a sütőbű oztán kihúzta magát e kezte kiabányí az udvaron, Eccer énis lehetek úr a szencsígit ennek a világnak! Ez az ember igen szerette a madarakat a szomszid macskája meg azokat.  Megvette hát a macskát a szomszídtu oztán nigy fé divóhíjat ragasztotta lábaira faenyvbe, a nyakába meg csöngőt akasztott, így szoktatta le a madárfogásrú a macskát .Máskor meg csinyát marhatökbű emberfejet, gyertyát állított bele oztán a taliga elejire tűzte, a tengölit meg megszórta jól Rábai homokka ho jobban nyekereggyen,a nadrággyába disznóhugyhólagbú dudát csinyát ami u szót amiko leűt a taragácsra minha szellentett vóna. Sokszor vígig túta má a falun estinkin a taragácsot az összes kutya persze mind azt fogta,szóvá tettík a Bírónak, ho nem tunnak alunnyi valamit csinyájjon az emberre.  A bíró igen szerette ezt az embert bántanyi vígkípp nem akarta, de a falunak sem akart rosszat, hát azt eszete ki, estire keve mindenki rugassa be a kutyáját jó erős borra, illen bora meg csak űneki vót.  Akinek vót kutyája, vagy bevitte este az istállóba oztán ű rugott be az eb helett vagy berugatta a kutyáját  . Szólás, mondás lett ebbű, a Patonai kutyák addig nem ugatnak amig a biró bora e nem fogy.

A kedves kis mesék sorát még folytatom