Nem azért van ilyen-olyan érzésünk, mert olyan támadt, hanem azért, mert az jó nekünk.

Lelkünk igénye felülírja bármely akaratunk, bár mikori megvalósulását. Főképpen akkor tapasztaljuk mindezt, amikor olyat akarunk cselekedni, ami nem tartozik a sorsfeladataink közé. No de honnan tudjuk mindezt? Lelkünk-életünk mozgató rugójaként mindig úgy vezérli hormonháztartásunkat, hogy azok a belső szerveink érvényesüljenek igazán, melyek e célnak éppen megfelelnek. Ha szellemileg kell, hogy éberek legyünk, megnő az adrenalin termelés, hogy állandó forgásra késztesse koronacsakránkat, méghozzá olyan mértékben, hogy mesteri módon legyünk képesek alkotni, vagyis a tehetségünket maximálisan ki tudjuk használni. Lelkünk-perspektívánk távoli történéseit a tudattalunkban tárolja azért, hogy a jövőképünk egy-egy megvalósulása mindig meglepetésszerűen hasson érzelmeinkre. Felmerül a kérdés miért jó ez nekünk?

http://www.youtube.com/watch?v=dn4hVGH3tjk fenn a felhők szélén Kormorán

Léleklátóként tudok e kérdésben megnyilvánulni és nem pszichológusként. Azt tapasztaltam, ha valami váratlan esemény történik bárkivel, először a szívcsakrája zöld utat mutat az érzésnek, és ha nem jó a hír vagy az esemény, akkor vált pirosba, így fejezve ki tiltakozását érzelmeinknek. Nem jó érzésünk támad akkor sem, ha csalódunk, és másképpen, ha örömünk leljük a történésben vagy a hír kapcsán. Szerintem mindig az motiválja az embert bármilyen irányú cselekedetre, amiről azt gondolja, hogy az jó neki. Legtöbbször azért csalódunk, mert nem figyelünk lelkünk igényeire, és főleg azokra az Égi konstellációkra, melyek minderre döntő hatásúak. Vagy más:- úgy alakul mindig az egészségi állapotunk, hogy az a lélek vállalásával harmonizáljon. Tévedés azt hinni, hogy a betegségből teljesen ki lehet gyógyulni, inkább higgyük azt, átmenetileg javult az állapotunk.  Lelkünk ugyanis számon tartja a következő életeseményt, mint harmonikus következményt. Következés képen mindig arra felé tendál az akaratunk, amit a lélek soron következőnek tart, akkor is, ha az valamely betegségben nyilvánul meg. Ha ez nem így lenne, nem fejlődne a lélek, és értelmét veszítené az inkarnáció, reinkarnáció. Márpedig az van, ha hiszünk benne, ha nem mert az álmaink főleg 8 éves korunkig arról szólnak.  Tehetetlen fizikai anyag a test lélek nélkül.