
Hiszek abban, ha valaki tudatosan építi fel álmait, vágyait, az Égiek által támogatást fog kapni azok megvalósításához.
NEPTUNUSZ: Sokan nevezik hamiskás bolygónak, mert kifejezi jegybeli helyzetében azokat a vágyainkat, álmainkat, melyekről úgy hisszük, abban vagyunk tehetségesek. Ehhez a bolygóhoz, spirituálisan fel kell nőni. Amikor megértjük, analógiáját, és tudatosan rá is építkezünk, ébredünk rá, kifejezi azt a végtelen szeretetet, mely mélyen a tudattalanunkban rejtőzik, arra várva, hogy felemeljük tudatalattinkba. Befolyással bír, szellemi fejlődésünk, képességeink kibontakoztatására az adott életterületen, valamint hatást gyakorol még a nemzedékek gondolkodás és életmódjára. Képes elszakítani bennünket a valóságtól, ez által is fejleszti spirituális képességünk, mivel a földi valóságot segít összehasonlítani álmaink világával. Tudatos „kezelése” jelentéstartalmának, megtanít bennünket, a határok felismerésére, hogyan lehet a különböző dolgokat egységbe foglalni, azokat kezelni, és főleg arra, hogyan kell egyetemesen szeretni. Belevezet a könnyű és egyszerű megoldások világába intuícióink által, leegyszerűsítve a komplikációkat és az elérhetetlen vágyakat. Matematikai módszerekkel felfedezett Neptunusz 1846.-n vált ismertté a csillagászok számára. Az Uránusz szabálytalan mozgásának vizsgálata vezetette el őket egy másik bolygó létezésének a valóságára. A világoskék bolygó 4497 millió kilométerre van a Naptól, és 146 év alatt kerüli meg azt, ezért egy jegyben 14-15 évig is tartózkodhat. Hosszú tartózkodása lehetőséget nyújt számunkra hatásvizsgálatára. Két kísérője van a Naprendszerünk legnagyobb holdjaként ismert Triton, és a jóval kisebb Nereid. Neptunus a tengerek istenéről Poszeidóntól örökölte birodalmát, de ura minden tónak és folyónak is, ahogy minden életterületnek ahol nincsenek határok, mivel azok nem felismerhetőek. Ló alakú viziszellemek vontatják hintóját, amikor elhagyja vízalatti palotáját. Nevét viselő bolygó leginkább a Halak napjegyéhez kapcsolódik, de befolyással bír a másik két Vízelemű jegyre is, tőle kapják intuitív képességüket. Hatása leginkább a művészetekre terjed ki,_ különösen a táncra és a költészetre. Erősítheti az érzéki világunkat, idealizmusunk, képzelőerőnk, és főleg az érzékenységünk,_ ezáltal gondoskodási hajlamunk, mely néha nem ismeri fel a határokat. Hozzá kapcsolódik még a gondatlanság, csalás és határozatlanságra utaló hajlamunk is. Szervezetünkben rámutat: Nyirokrendszerünk, vízháztartásunk állapotára, a különböző vegyi anyagok iránti érzékenységünkre, és a baktériumok jelenlétére. Hozzátartozik még az altatás, a kóma, és a Holdkórosság is. Problémát legtöbbször az okoz, nem tudnak áramlani az érzelmek, nem működik az elfogadás, és nem vagyunk képesek valamivel egységet alkotni, nincs áldozathozatal, mert valamelyik érzéki csakránk blokkolt. Például a Harmadik szemcsakra.
|